Hát a mai nap eléggé kellemesen telt mit ne mondjak. Nem volt ügye első 2 órám, szóval már jól indult. Reggel fürcsiztem meg ilyenek. Eléggé gyorsan elment ez a nap, mivel már szinte semmit nem tanulunk! rávettük az of-t hogy menjünk ki a Millenáris parkba. Meg utánunk jött a kémia tanár is, és ott voltunk cirka 2 órát! Vicces volt, mert nagyon kellett kimennem az illemhelyre, és nem volt a közelben csak fizetős, ezért vissza kellett slattyogni a mammutba. Ráadásul alig bírtam járkálni, mert az új cipőm feltörte a sarkamat. :(:( Most is van egy csomó seb a lábamon, holnap tuti nem veszem fel. Egyébként kicsit bánt vmi! Nem mondok neveket jöjjön rá mindenki aki tud és akar. Vegyük a nevezett embert Kitti. Na én Kittivel eddig nagyon jóban voltam, csak mostanában keveset tudunk beszélni. Most mikor Kitt elérhető msn-en és rám sem ír. Én pedig elhatároztam, hogy nem fogok írni neki. Ha akar tőlem valamit akkor majd ír nekem. Bár eléggé szarul esik h le sem szarja a fejemet. Na de mindegy. Nem akarom megbántani vagy ilyenek, csak akkor is! Azt hiszem megyek, még van pár oldal amit el kell olvasnom az Eclipseből! Vagyis a 11. fejezetből! Pusszi
http://www.noiportal.hu/noiportal_babaszepsegverseny/adatlap.556.html Benett baba linkje!
Nem, nem, Bella. Igazából..." - úgy tűnt, nem találja a megfelelő kifejezést. - „Szexi vagy." Hangosan felnevettem. - „Na persze." „Nagyon szexi, komolyan."